GYERMELYI TELEPÜLÉSKÖZPONT

 

A gyermelyi településközpont immár egy évtizede intenzíven fejlődik: az általunk tervezett eddigi három építési ütem során elkészült a Civilház elnevezésű közösségi szolgáltatóház, orvosi rendelőkkel, bankkal és lakásokkal, átadták az Polgármesteri Hivatal átalakított és felújított épületét, továbbá a közösségi igényeknek kiszolgáló építményt építettek garázsokkal, raktárakkal, rendezve ezzel a települést keresztülszelő patak környékét is. Emellett az itt lakók többségének munkát adó Gyermelyi Tésztagyár további két ütemben szolgálati lakásokat magába foglaló házakat épített a Templom és a Parókia szomszédságában.

Az építkezések részben a 70-es években épített házak radikális átalakításai, tovább építései, részben pedig a település szövetébe illeszkedő kis léptékű beavatkozások. Az új, illetve átalakított épületek telepítése és anyaghasználata az évszázadok alatt kialakult településközpont jellegzetességeit erősítik fel. Az egymás szomszédságában lévő épületek tömegéhez szervesen kapcsolódó fedett-nyitott terei olyan a helyi életformából is eredő karakteres elemek, amelyek intenzív vizuális és funkcionális kapcsolatokat alakítanak ki a településközponttal, segítve ezzel az itt élő közösség mindennapos tevékenységét és kommunikációját.

Az első, szolgálati lakásokat magába foglaló építési ütemet a második és harmadik ütem követte, ami a 70-es években épült kultúrház és tanácsháza átépítései. A két épület hasznosítása, a beléjük költöző funkciók az elmúlt 40 év során a felmerülő igények szerint, organikus módon alakultak. Az átalakítást követően a szolgáltató ház földszintjére pénzügyi és egészségügyi szolgáltatási funkciók költöztek, az emeletén lakásokat alakítottunk ki. A polgármesteri hivatal épületébe kerültek az igazgatás és a közösségi élet terei.

A szolgáltatóház tömegének korrekciója, tetőformája, anyaghasználata és a park felé túlnyúló új, fedett-nyitott, áttört bővítése az 1. ütemben épült lakóházakkal rokon.

 

Az utca túloldalán álló polgármesteri hivatal tömegalakítása az előző ütemek formanyelvét használja, azonban anyaghasználata a vakolt homlokzataival a szomszédos parókia és református templom épületéhez igazodik.

GYERMELY TOWN CENTER

 

The center of Gyermely has undergone intensive development over the past decade based on our designs: over the course of three building phases, the Civil House community service building was constructed, housing doctors’ offices, a bank and apartments; the remodeled and renovated Mayor’s Office was reopened, and a community service building with parking and storage spaces was created, which successfully organized the environs of the stream that runs through the town. In two additional phases, the Gyermely Pasta Factory built houses with employee apartments in the vicinity of the church and parish.

The building projects comprise the radical remodeling and expansion of 1970s buildings as well as small scale interventions within the urban fabric. The layout and materials of the new and remodeled buildings highlight the long-standing characteristics of the town center. The covered open spaces connected to the volumes of the adjacents buildings are characteristic elements rooted in the local way of life, which are strongly attached to the town center both visually and functionally, accommodating the everyday activities and communication of the local community.

The residential buildings were constructed in the first building phase. The 1970s community center and town hall were remodeled within the second and third phases. The functional organization of the buildings proceeded organically, mirroring the needs that evolved over the previous 40 years. The community service building houses financial functions and medical care on the ground floor, and comprises apartments on the first floor. The Mayor’s Office provides spaces for administration and community life.

The modified volume, roof shape and materials of the community service building, as well as its covered, open and perforated addition are akin to the architecture of the residential buildings constructed in the first phase.

 

 

Located on the other side of the street, the massing of the Mayor’s Office is analogous to the previously designed buildings, yet its use of material and plastered façades echo the neighboring parish and church. 



TERV / DESIGN 2013-2014
STATUS megépült / built 2016-2019
CÍM / LOCATION Gyermely, Petőfi Sándor tér
MEGBÍZÓ / CLIENT Gyermely Község Önkormányzata, Gyermely Zrt., Duna Takarék Zrt.
TERÜLET / AREA 827 m²
ÉPÍTÉSZET / TEAM Gereben Péter, Marián Balázs, Bajusz Csaba, Batizi-Pócsi Péter, Batizi-Pócsi Gergő
FOTÓ /  PHOTO

Danyi Balázs, Frikker Zsolt

DÍJAK / AWARDS

jelölés, Mies van der Rohe Díj

finalista, Média Építészeti Díj